Esküvői fotózás

Esküvőnk csodálatos élményét örökké szeretnénk érezni, felidézni, újra átélni! A megfelelő esküvői fotós megtalálásával ez sikerülhet!

Sok-sok év elteltével is szívesen vesszük elő az esküvői fotózás albumait, fotókönyveit! Mert emlékezni egy csodás eseményre mindig felemelő boldogság, főként, ha életünk egyik legmeghatározóbb  döntését és  legboldogabb napját örökíti meg az esküvői fotós.
Azonban nem mindegy, hogy milyen fotóst kér fel az ifjú pár a nagy nap fotózására. Hiszen professzionális munka szükséges ahhoz, hogy a felhőtlen boldogság megfelelő hangulatban legyen megőrizve a házasulandók és családjuk, barátaik számára. Ehhez körültekintő választás szükséges, azért, hogy a pár és az esküvői fotós mind inkább egymásra tudjanak hangolódni és ezáltal hatékonyan együttműködni. Fontos a jó kommunikáció, az ifjú pár tudjon instrukciókkal szolgálni a fotós számára, ugyanakkor a fotós is tudjon inspirálódni a fotózandó párok által.  A legideálisabb helyzet akkor valósul meg, amikor az ügyfelek engedik a fotóst kibontakozni, de úgy, hogy az ő szemüvegén lássák a majdani végeredmény. Ha a leendő házasok el tudják képzelni magukat az adott esküvői fotós fotóin, az már fél siker. Ha a portfólióján lévő fotók hangulatával, formavilágával, mondanivalójával is remekül harmonizálnak, akkor már-már nyerő dolguk van!
A legkitűnőbb esküvői fotózás az ilyen szerencsés együttállásokból alakul ki, amikor fotós és ügyfél egymásra hangolódnak, ezzel egymásból a legjobbat tudják kihozni.
Ezt a fantasztikus hangulatot tovább fokozhatja a meghitt,  esetenként intim vagy exkluzív  helyszín, amelyet egy profi esküvői fotózás alkalmával fel lehet használni, ki lehet aknázni.
Rengeteg olyan tényező van, amely fokozhatja az esküvői fotózás sikerét, egyediségét, exkluzivitását. Határ a csillagos ég, mondhatnánk! Igyekszünk kedves Ügyfeleink igényeit maximálisan feltérképezni, nyitottak vagyunk az újra, a rendhagyó megoldásokra, akár helyszín, akár kiegészítők tekintetében! Legyen az külső vagy belső helyszín, extrém öltözetek, extra kívánságok!
Reméljük, eddigi referenciáink,  szakmai rátermettségünk és rendkívüli elhivatottságunk meggyőzi a kedves ifjú párokat arról, hogy a lehető legjobb döntést hozzák, amennyiben bennünket választanak életük legemlékezetesebb fotózására!
Hogy tényleg szívesen emlékezzen a nagy napra az ifjú pár!!! Mi azért dolgozunk, hogy az esküvői fotózás által ez maximálisan sikerüljön!

Várjuk megtisztelő megrendeléseiket!

A csődeljárás csak a cégekre vonatkozik

Vállalkozást indítani többféle formában lehet : másokkal együtt társas formában, ( Kft., Bt.,Rt., stb.) vagy önállóan, egyedül egyéni vállalkozóként. Az induláskor a vállalkozók többsége bizakodó,hiszen vannak ötletei,elképzelései, amiket meg akar valósítani,önálló szeretne lenni, nem akar csődeljárás alá kerülni. Az egyéni vállalkozókra nem is vonatkozik ez az eljárás, talán azért, mert egyébként is teljes magánvagyonukkal felelnek a vállalkozásban esetlegesen felhalmozott tartozásokért.

A csődeljárás a cégbejegyzéssel érintett vállalkozásokra vonatkozik, a Cégbíróság jár el ezekben az ügyekben. A Cégbírósághoz kell bejelenteni, majd a hitelezők bejelentik be az igényeiket,és próbálnak megállapodni. Miben is?

A csődeljárás alatt ki kell dolgozni egy ütemtervet a  tartozások visszafizetésére, de lehet engedményeket is kérni. Miért van esély a kamatok, és egyéb járulékos tartozások elengedésére? Azért, mert sikertelen csődeljárás esetében felszámolás következik, ami totális végrehajtást jelent és szinte biztos,hogy nem jutnak hozzá a hitelezők a pénzükhöz, még részben sem. Ez nyilván senkinek nem jó, kivéve persze a felszámoló céget,aki akár évekig is élhet ebből,- ezért lenne fontos a csődeljárás alatt megegyezni, akár valamennyi követelés elengedésével is.

Amennyiben többet szeretne megtudni csődeljárás témában, keresse az ajánlott oldalt:

 

 

A sofőrszolgálat vállalkozásunk fő tevékenysége.

Ha bármilyen rendezvényre igyekszik menni, és mondjuk azt követően fáradt lenne, vállalkozásunk hazajuttatja Önt biztonságban. További adatért nézze meg weblapunkat és hogyha társaságunkat bízná meg hívjon minket bátran! Olvasott-e már Ön a sofőrszolgálat fogalmáról? Esetleg még nem is halott róla soha. Társaságunk ilyen tevékenységi körben mozog. Biztonságosan elszállítjuk a megrendelőt az otthonába. Felkeltettük az érdeklődését? Elkezdte érdekelni Önt is a szolgáltatás? Ha ellátogat weblapunkra, többet is olvashat a sofőrszolgálat részleteiről.

A Merkúr Sofőrszolgálat mottója:
A legjobbak az áraink, és ha olcsóbban kapná ugyanezt a szolgáltatást máshol,
a különbözetet levonjuk következő viteldíjából!